Mivel a repülőnk csak délután indult Budapestre (ismét Párizsi átszállással), kihasználva a délelőttöt, csapatunk egy sétát tervezett a Buffalo Bayou Parkba. Bár az időjárás nem nekünk kedvezett, ittlétünk alatti leghidegebb nap volt, kb. 15 fokkal kevesebb, mint korábban.
Reggel 7-kor már a verseny helyszínén kellett lennie a csapatnak, hogy részt vehessen a „ráadás versenyen”. Itt 3 csapatnak kellett együtt dolgoznia, hogy a három robot (egyszerre csak kettő a pályán) a reggel ismertetett feladatokat megoldja.
Nagyon mozgalmas napunk volt. Reggel az első versenykörünkben 410 pontot futottunk. Meglepetésünkre a versenyasztal bíró magyarul köszönt nekünk, mivel kolozsvári születésű.
A mai napot rögtön a robotdizájn bírálattal kezdtük. A robotdizájn értékeléséhez a bírók a csapatok standjához mennek és ott beszélgetnek a robot megépítéséről, a programkódról, a stratégiáról,… (nem kell bemutatót tartani).
Ma elkezdődött a fesztivál. A hihetetlenül nagy rendezvényközpontot teljesen megtölti a 4 kategóriában versenyző sok csapat standja, versenyarénák és kísérő rendezvények.
Az egyetlen teljesen szabad napunkat a Space Center Houstonban töltöttük.
Hajnalban indult a repülőutunk Párizsi átszállással.
Végül úgy alakult, hogy csapatunk mehet USA-ba, Houstonba a FIRST Championship-re képviselni Magyarországot a világdöntőn.
2024. február 24-én mi is részt vehettünk az idei FLL szezon magyarországi döntőjén. És …….
A projektünk az idei évben a társasozáshoz kapcsolódik. Az idei FLL Masterpiece témája szerintünk arról szól, hogy minél több embernek bemutassuk a közös hobbinkat és minél több emberrel megszerettessük azt. Csapatunk közös és kedvelt időtöltése a társasozás. A projektünk előadásának szórakoztatóbbá, látványosabbá tételéhez jelmezt készítettünk. A saját kézzel festett overálokban mint bábukat ábrázoljuk magunkat, mivel mi mind bábuk vagyunk és az élet egy nagy játék.